Árpád-kori ételek és receptek

                                   

A magyar konyháról sok korabeli és későbbi adattal rendelkezünk. Ennek egyik fő oka, hogy ételeink egészen más jellegűek voltak, mint Európa más népeié, a másik fő oka, az ősi étkezési szokásainkban gyökerezik, amelyek a mai napig megmaradtak. Már Anonymus is arról tudósít, hogy őseink minden győzelmüket napokig tartó lakomával ünnepelték meg. A magyarok a lakomát sokáig „áldomásnak” nevezték. Európa népeinek feltűnt a magyarok étel-ital bősége, és ez felháborította a nyugatiakat. Mert még máshol éhínség pusztított, addig a Kárpát-medencét a bőség és a jólét jellemezte.

A magyar konyhára a főzés a jellemzőbb, úgy mint a türk és más keleti népekre is. Míg nyugaton inkább sütnek, keleten inkább főznek az emberek, de természetesen keleten is ismerik a sütés módszereit.

Az ősi magyar ételkultúra a világfa szimbólumrendszerében gyökerezik. Belső-Ázsiában ősidők óta öt alapelemet különböztettek meg: a tüzet, a vizet, a földet, a fát és a fémet. Már a hunok is az ősi ételeik elkészítésében az öt alapelem elvét követték.

Őseink állandó szálláshelyeiken üstben, bográcsban és kemencékben főztek-sütöttek, amikor azonban úton voltak vagy állataikkal távolabb éltek állandó szálláshelyüktől „kővel főztek”, hiszen üstjeiket és cserépedényeiket nem tudták lovon szállítani. Tűz csiholására viszont mindig volt tarsolyukban tűzszerszám (tapló és tűzkő vagy acél). Edényül pedig bőrtömlő, fa- vagy kéregedény, favödör vagy félbevágott lopótök szolgált. Az állandó szállásokon a főzéshez vas-háromlábra állított edényeket, többnyire fülüknél felakasztott keskeny és magas nagy fajhőjű üstöket, bográcsokat használtak, kenyerüket és tésztaféléiket a régészek által eddig „veremházaknak" határozott konyhájukban a kemencékben sütötték meg. A „hamuban sült pogácsa" tulajdonképpen péppé morzsolt és megtört rozsszemekből készült sült bodag (pogácsa). Gabonából (búzából, árpából vagy kölesből) nemcsak kenyeret, hanem kását is készítettek, de kedvelték a pörkölt gabona magvakat is. Őseink forró köveken is sütöttek; a tűz fölé tett s átizzított kőlapra öntötték a tésztát; így kapták a lepénykenyeret. Csíkban és Háromszékben még ma is „kőre-leppencs"-nek hívják a lepényt, a Bodrogközben pedig "kövön sültnek" nevezik a palacsintát.

,,hamuban sült pogácsa"

Jellemző gabonafélék: tönkölybúza, alakor búza, köles, rizs, árpa, zab, hajdina, rozs

Állattenyésztés, hústartósítás őseinknél

Főleg szarvasmarhát, juhot és lovat tenyésztettek. Juhtejből készítették a túrót, a sajtot és a zsírként használt vajat.

 A húsok konzerválási módja Európában a füstölés, Ázsiában és őseinknél az aromás füvekkel (kakukkfűvel, rozmaringgal, tárkonnyal) való pácolás volt. Az ősmagyarok, a nyugati népeket több ezer évvel megelőzve, ismerték és alkalmazták a szárított hús és tejpor készítését. Így egy ősmagyar lovas bőrzsákjában több liter levesnek vagy tejnek megfelelő élelmet vihetett magával, gyorsan mozgó lovas hadának élelemtartalékokra volt szüksége, amit csak az ételek és alapanyagok tartósítása oldhatott meg. Alkalmazták az aszalást és a füstölést is. Természetesen, a Kárpát-medence sűrű erdeiben vad is akadt bőséggel, így gyakorta gazdagították az étlapot különféle vadételek. Kedvelt erdei vadak voltak például a szarvas, vaddisznó, őz, nyúl. Ugyanígy vizekben is gazdag a terület, tehát a halételek is kerültek az üstökbe.
 Források: 

 http://istvandr.kiszely.hu/ostortenet/035.html    http://vilagkonyha.network.hu/blog/vilagkonyha_klub_hirei/az-osmagyar-konyha-alapetelei-es-a-bodag-oseink-hamuban-sult-pogacsaja